Gyermek rúdfitness és légtorna óráink a 8-11 éves korosztály számára érhetőek el stúdiónkban. A rúdtánc és légtorna (silk, karika) napjainkban a fiatal korosztály számára is egyre népszerűbb mozgásformák világszerte és kis hazánkban is. Ezek a sportok nagy hangsúlyt fektetnek az általános erőnlét és jó izomalapok kialakítására, állóképesség növelésére, a mozgáskoordináció fejlesztésére és a hajlékonyságra egyaránt. Légiesebb és elegánsabb jellegük megkülönbözteti őket a szertornától és a ritmikus sportgimnasztikától azonban fontos megjegyezni, hogy erőnlét és hajlékonyság tekintetében hasonló szint szükséges, mint ez előbb említett sportokban és szintén kiválóan ötvözhetőek az akrobatikával, mely számos elemben és trükkben visszaköszön.
A rúdtánc és légtorna ugyanakkor javítja a testtartást, megerősíti a vázizomzatot és növeli a gyermek önbizalmát, magába vetett hitét. A gyermekek kreativitásukat is megélhetik az órák során, hiszen a trükkök és kombinációk sora végtelen, mindig tanulnak majd valami újat, de magasabb szinten akár saját maguk is találhatnak ki újdonságokat.
Az órák kiemelkedő szakmai ismerettel rendelkező edzők irányításával zajlanak. Professzionalizmusukat és a sportban jártasságukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy számosa utánpótláskorú gyerek kerül ki a kezünk alól országos, európai és világversenyek helyezettjei között.
A 60 perces órák alapos bemelegítésből, elemekből és kötések/koreográfiák elsajátításából, valamint speciális erősítésből és nyújtásból állnak elősegítve ezzel a gyermekek gyorsabb fejlődését. Az edzések, a gyermekek edzettségi szintjének megfelelően, differenciáltak.
Szeretnénk felhívni a kedves szülők figyelmét, hogy mivel gyerekekről van szó az edzések során a bemelegítésre, erősítésre és nyújtásra nagyobb hangsúlyt fektetünk elkerülve ezzel az esetleges sérüléseket és lefektetve a biztos alapokat, ezért a szeres rész az edzés kb. egyharmadát teszi ki.
Az edzésen való részvétel kizárólag személyesen megtett szülői hozzájárulással engedélyezett és előzetes felmérés alapján történik! Az előzetes felmérésre augusztus végén/szeptember elején egy külön óra keretében kerül sor, ahol a gyermek fizikai erőnlétén, hajlékonyságán és mozgáskoordinációján túl figyeljük a fegyelmezettségét, együttműködési készségét, koncentrációs képességét, önálló feladat végrehajtásra való alkalmasságát, melyek elkerülhetetlen feltételei a balesetmentes edzésnek. Csak pozitív edzői döntés alapján látogathatja a gyermek a csoportos órákat!
A foglalkozások szeptember közepén indulnak és az iskolai év végéig tartanak. Amennyiben érdeklődni szeretnél gyermek rúdtánc és légtorna óráink iránt úgy az [email protected] email címen várjuk jelentkezésedet és tájékoztatunk a részletekről.
Edzés Hossza: 60 perc
Ajánlott Ruházat: A kombinált edzésre való tekintettel az alább felsorol ruházat mindegyike szükséges: short (forró nadrág), top, leggings, hosszú ujjú póló, szükség esetén vastag zokni.
Szeretnéd gyerekedet meglepni egy nem mindennapi születésnapi helyszínnel? Akkor gyere hozzánk! 1,5 órás aktív kikapcsolódás... légtorna, rúdfitness... jó hangulat... fotózás... gyerekpezsgőzés, édesség (hozott születésnapi torta elfogyasztása)
Emlékezetes szülinapi buli 8 és 14 év közötti gyerekek számára. Búcsúzóul emléklap kerül kiállításra az ünnepelt részére.
A 90 perces program ára: 4.500 Ft/fő. Hosszabbítás esetén 500 Ft/fő/fél óra
A nyári hónapokban egy-egy hétre ismét gyerekzsivaj költözik a stúdió falai közé. 7-12 éves korosztályhoz tartozó gyerekek számára tartunk napközis tábort, mely a szeres edzések mellett nagy hangsúlyt fektet az erőnlét fokozására, a hajlékonyság fejlesztésére, a mozgáskoordináció pontosítására. Természetesen szabadidős tábor lévén a komoly munka mellett kiemelt feladatunk a szórakoztatás is. Az edzések vidám légkörben folynak szakavatott, gyermek centrikus edzők bevonásával. Programjainkat külsős elfoglaltságokkal is színesítjük (CyberJump, Boulder pálya, szabadtéri edzőterem MOM park stb.)
A komoly edzések mellett elkelnek a vidám, bohókás pillanatok is. Ezek égisze alatt, általában ünnepnapokhoz kötötten (Halloween, Mikulás, farsang) az adott ünnep sajátosságaira épülő táncos, eszem-iszom, fotózós órákkal örvendeztetjük meg a gyerekeket.
Ezek a buli órák egyedi árazással, több órás időtartammal csalogatják kis vendégeinket kikapcsolódásra.